(Ahogy Balczó András mondta: "Nem magamért futok.", úgy bennem is formálódik egy érzés: nem (csak) magamért heverészek.)

Na hát akkor csapjunk bele! Hogyan is lehet eljutni a gondtalan, örömteli és forradalmi tetthez, a heverészéshez?
Úgy látom, két akadálya van, az egyik az internetfüggés, most a másikról fogok beszélni. Ez pedig a bűntudat. Számos NAG (negatív automatikus gondolat), sorskönyvi parancs és tiltás akadályozza a felszabadult semmittevést.
Az egyik ilyen az "aktív pihenés" kifejezés, ez igen elterjedt, erénynek álcázott fogalom - ha elfáradtál a kapálásban, és eldőlnél, legalább angolozzál közben; ha a tanulástól fáradtál el, akkor mosogass egyet!
A sorskönyvi parancsokat a családtól kapjuk egyrészt direkt utasítások/tiltások által, másrészt a szülői minta látványától magunknak "fogalmazzuk meg" őket. Ilyenek lehetnek, mint:
- Ne ücsörögj itt nekem, csinálj valamit, vagy menj a szobádba!
- Majd ha letettél valamit az asztalra, akkor...
- Siess!
- Keményen meg kell dolgozni mindenért.
- Micsoda egy rendes ember, mennyit dolgozik!
- Ne lazsálj! (Ez jöhet tesitanártól is.)
- Milyen lusta vagy!
Satöbbi. És akkor még jön hozzá, ahogy láttuk a szüleinket, amint nem ücsörögnek, leteszik az asztalra, sietnek, keményen megdolgoznak, micsoda rendes emberek, nem lazsálnak, és vagy nem lusták, vagy aki igen, mondjuk egy alkoholista apa, azt mélyen megvetik és irtóznak tőle. Nincs megállás, vagy ha igen, az megvetendő.
Mit lehet tenni, hogy felszabadultan tehessük a semmit?
Az emberek nagyszerű felmentéseket találtak ki, ilyen például a napozás, annak mégiscsak lesz akkor valami haszna; vagy ízlés szerint lehet rejtvényt fejteni, templomba menni, kocsmába menni, bámulni a tévét, lerészegedni... A napozás egyébként teljes értékű heverészés, innen már csak egy kis lépés, amikor már nap sem kell hozzá.
A sorskönyvi parancsokkal és tiltásokkal azt lehet tenni, hogy egyrészt fülöncsípni őket, másrészt megadni magunknak az engedélyt.
Itt van egy kis csapda, mert vannak, akik azt választják, hogy az ellensorskönyvet élik, tehát mondjuk vakbuzgó keresztény szülők gyermeke sátánista lesz, de ekkor még mindig az adott parancsra és tiltásokra koncentrál, tehát a viselkedése még mindig a sorskönyvhöz képest van, az határozza meg.
Itt kicsit bonyolódik a dolog, mert az engedélyt a Gyermeki részünknek lehet megadnunk. Például: Pihenhetek. És amikor ezzel az engedéllyel a zsebünkben megkezdjük a heverészést, bizony a Szülői részünk rendszerint jelentkezik, hogy elverje rajtunk a port (Megint lustálkodsz?). Ekkor mozgósítanunk szükséges a Felnőtt énrészünket, aki a Szülőink és a Gyermekink közé állhat egy racionális érvvel, mondjuk Szükségem van a csendre, hogy kapcsolódhassak magammal.
Ezzel együtt a gyakorlatlanok ne számítsanak rá, hogy eleinte néhány percnél tovább komfortosnak fogják érezni a semmittevést. Nem kell erőltetni, nyugodtan abba lehet hagyni bármikor. Bátrabbak egy ideig elidőzhetnek a diszkomfortos részben, figyelmet adva a bűntudatuknak. De egy idő után, ahogy nő benne a gyakorlatunk, egyre gondtalanabbá és örömtelibbé válnak majd ezek a percek.
Hajrá!