Húsvétkor a templomból kifelé menet összetalálkoztam egy kicsi, öreg barátnémmal, megörültünk, megöleltük egymást, ő indult valakikkel, akik vitték haza autóval, az egyik irányba, mi indultunk anyukámékkal a másik irányba, így csak a legfontosabb dolgok megbeszélésére volt időnk:
- Szeretlek, Juditka. - mondta nekem.
- Köszönöm, én is szeretlek, Rozálka. - mondtam neki.
Ez most csak ennyi. Ha kimondanám a tanulságokat, elszállna az egész. Csak ennyi. Köszönöm. Szeretlek.
