2017. 05. 28.

Búcsú Chichestertől. Úgy volt, hogy szerdáig maradok, de az iroda félreszervezte, és ma jött a váltás. Éjszaka még itt alszom, aztán lesz három nap pihenésem. És megint kiesik egy várt összeg.
Nem lehet nem észrevenni, hogy sorban negyedszer történik valami, ami miatt nem dolgozom le a tervezett napokat. Arra tippelek, hogy azért, mert már annyira utálom ezt a helyzetet. A megnemfizetettséget, a komfortzónahiányt, a szobafogságot, az ujjaim fájdalmát, a napi 15 óra munkát. A rabszolgaságot.
Hiába találom meg minden nap az örömöket, hiába tanulok egy rakás mindent ebből a helyzetből, a tudatalattim annyira tiltakozhat, hogy megteremti a menekülési útvonalakat. 
Tehát örömök, tanulás az egyik oldalon - kihasználtságérzés, kizsigereltség a másikon. Eljött az ideje a változtatásnak.