2017. 05. 07.

Megint a föl-le dinamika.
Ma el tudtam menni sétálni. Három napja itthon kucorogtunk a klienssel, akit egy nem túl nagy felfekvéssel a háta közepén adtak át, ami csak nem gyógyult, hanem kezdett büdösödni, végre a kórházban vettek belőle mintát, és ez derült ki három napja, hogy kétféle durva bacilus van benne, azok zabálják.
Most másodszor voltam vele ezzel bent, tartottam oldalt fekve, miközben a fő nővérbácsi pucolta a sebet, vágta ki a fertőzött húst. Amikor a szerszám koppant a csigolyán, a csonton, na akkor kiszaladt és hívta az orvost. Az is meghámozgatta kicsit belülről, majd felállt, hosszú percekig csak álltak némán, néztek egymásra, rám, néha mondtak egy-egy mondatot. Hogy be kéne feküdnie három hétre vákuumpumpás kezelésre... Hogy kap két erős antibiotikumot... Hogy ha a fertőzés a csontjára menne, oda nem hat a gyógyszer, akkor azt ki kell operálni... 
Ezt az orvos mind az én szemembe. Talán mert J. neki háttal feküdt, és én vagyok a gondozója, talán mert kapaszkodnia kellett egy tekintetbe, talán üzenni akart valamit? Mit?
És akkor most három nap itthon, fájdalmakkal, sűrűn pozíciót váltogatva, ne feküdjön a seben, de fáj az oldalán is, mi legyen, merre, hova a párnákat alá... Aztán a lórúgásnyi antibiotikumtól rögtön rosszul lett, öklendezett az ölében a lavórral... Nem, sétáról szó sem lehetett, csak túlélni ezt a pár napot, mindjárt jobb lesz, nyugszik a seb, kezd hatni a gyógyszer, hozzá fogsz szokni, erős vagy, eddig is minden súlyos bajból kigyógyultál, igen, kilenc életem van, mint a macskáknak...
Az előtte való héten még nagyban tervezgettük a nyaralást, megkért, hogy kísérjem el a szüleivel Kanadába, majd egy óceánjárón töltenénk egy hetet Alaszka partjai mentén. Mutatta a leírást, nézegettük a képeket, bálna, jéghegy, sarki fény, háromszor megállunk majd, és kimegyünk egy kishajóval a partra...
Ide jöttem volna vissza a holnaputáni hazalátogatásom és a nagy utazás között is három hétre, örültem, ez egy biztos pont, J. erős, egészséges, a múlt két havi jelentős pénzkieséseim után (a bácsi halála és a másik bácsitól kifúrás miatt) most kicsit össze tudom szedni az anyagi helyzetemet, és jó is itt, nyugalom van, jóban vagyunk, tudok sétálni a környéken... 

Most viszont nem tudni, mi van. Nem tudom, mi lesz. Mindenesetre ma sütött a Nap. És sétáltam.