2016. 12. 13.

Ilyen nyomokat hagy a víz az óceánparti homokban. Jó, ez még hivatalosan a Kelta tenger, de úgy jobban hangzik, hogy óceán.
Na ilyen hullámzó energetikája van a szerencsepróbálásnak is. Nagyon föl - nagyon le. Most három szörnyű nap van mögöttem, egy nehezebb klienshez kerültem, aki tele van fájdalmakkal is azon kívül, hogy le van bénulva, és ezért nagyon mogorva. Motyogva beszél, egy-egy szóval utasít, és csak másodjára, harmadjára értem meg, hogy mit akar. Ez plusz még nagyon bosszantja. Ilyenkor stupid womannak meg fucking idiotnak szólít. Ezen kívül éjjel egyig-kettőig kell vele lenni, reggel 7-kor meg már kelek, úgyhogy 3 nap után vettem észre, hogy basszus, nekem aludnom is kéne, hogy legyen erőm meg agyam...
Azt találtam ki vigasztalásul magamnak, hogy most azért vagyok itt, hogy tanuljam leépíteni a kontrollálást, és hogy szerényítsem az egómat. Mindaz, ami én vagyok, itt semmit nem számít...

 
Aztán ma vidámabb lett, mert leblattyogtam az óceánhoz, telefonon bejelentkeztem a következő kliensnél, akinek kedves hangja volt, nyitottság, jókedv áradt belőle, és értettem mindent, amit mondott, kérdezett. Utána meg kiderült, hogy a két kliens között tudok lakni Londonban egy barátnál - megint az itteni energetika: a reménytelenség után egyszerre belódulnak a dolgok.