2016. 11. 27.

Na például megnéztem a világ legunalmasabb palotáját. Arra vezetett az utam a Victoriáról a Waterloora (itt úgy ejtik, hogy vótörlú), és nagy tömegbe keveredtem, kicsit hosszabban is, mint szerettem volna, mert jött ki a nagy aranyozott kapun vagy húsz ilyen magas, szőrös sapkás manus, de most katonazenekarként csinnadrattáztak, és mindenki akarta őket fényképezni, és lovasrendőrnők tartottak féken minket, miközben én majszolgattam végre a várva várt Cadbury caramellemet, és szerettem volna tovább menni a nehéz hátizsákommal.
A Waterloon teljesen félreinformáltak, hogy honnan megy a vonat Sevenoaksba, föl-alá rohangáltam az átláthatatlan metróvonalakon egy jódarabig, de szerencsére végül visszataláltam a Waterloo információs pultjához, hogy elölről kezdjük.
Rendesen leizzadtam, mert a bundám alá vettem még két pulóvert, amik már nem fértek be az egy szem kézipoggyászomba, amit magammal hoztam, és itt még jó meleg is van a tenger miatt.
Végül minden rendben lett, idetaláltam, korán bepaplanozódtam, mert hajnali 4-kor indultam, aztán jöttek rá az izgalmak, és most beszélgetünk a szobatársammal, egy helyes cseh diplomata lánnyal, aki elunta a fontosemberkedést, és váltani akar.
Ja igen, angolul beszélek, kéremszépen, és nem csak a valutaárfolyamot mondom, meg hogy hol találni dohányboltot. Végülis a múlt hónapban megismerkedtem már az igeidőkkel is, szóval fog ez menni, na.