2017. 02. 24.

Sétáltam. Ma volt saját időm, és négy órán át jártam a környéket. A szobafogság talán a legnehezebb része a munkámnak.
Bővül azoknak a dolgoknak a köre, amiket még sosem csináltam, és nem is gondoltam, hogy fogok. Ilyen most az, hogy egy másik nőnek az intim részeit érintem, tisztítom. És mégegy dolog, ami pedig eddig moccanatlan volt bennem: kezdem megszeretni a kutyát.
Persze az is új, hogy a zacskóval fölszedem a kakiját, ezt igazán nem terveztem tenni ebben az életemben már, de arra végleg nem számítottam, hogy a kutyák felé érzett undorom enyhülni fog. Sőt, hogy magamtól meg fogom simogatni őket! 
Az elmúlt napokban még azt hittem, hogy ez most speciálisan ennek a jól nevelt, tiszta, kommunikatív, nem tolakodó kutyának szól, de ma séta közben felém futott egy idegen kutya, és azt vettem észre, hogy felragyog a szemem, mosolyra húzódik a szám, lehajolok, és nyitott kezekkel várom, hogy odaérjen, és összetalálkozzunk. Hát még mindig meg tudom lepni magamat.