2016. 12. 22.

Ma megbőgetett a kliens, annyira aranyos volt. 
Mert azt érzékeltem magamon, hogy teljes görcsben vagyok, meg akarok felelni, és állandóan sietek, és hogy szinte nehezebb itt lennem, ahol nyugi van és jókedv, mint ahol dresszúra volt, mert azt tudom csinálni nagyon, hogy nehéz helyzetben erőből tolni, és csakazértis a középpontomban maradni, de amikor jó, akkor kiereszreni, belelazulni, élvezni, mikor el vagyok fogadva, akkor azt csak úgy hagyni... Na az nem megy. Nekem kérem teljesítenem kell. Gyorsan!
És látta rajtam ezt ez a drága ember, mikor kezeltem volna éppen a felfekvését, és a szemembe nézett, és azt mondta kedvesen, nyugodtan: Először vegyél egy mély lélegzetet! Nevettem, hogy oké, igazad van, és együtt lélegeztünk, akkor mondta, hogy na mégegyet, és ahogy beszívtam a levegőt, kitört belőlem a zokogás. Annyira pontosan rátapintott erre a görcsben levő részemre! Annyira igazi Kapcsolódás volt ez! És az elmúlt majdnem egy hónap minden feszültsége egyszerre kiolvadt és rám szakadt.
Na és akkor ő megijedt, mondta, hogy ne sírjak, én már akkor egyszerre sírtam és nevettem, mondtam, hogy ezek jó könnyek, nem szomorú könnyek, mert ő olyan kedves, és olyan nehéz hónap van mögöttem. Akkor megnyugodott. Hamar visszafogtam a sírást, nem tudom, egy angol ember mit kezd az érzelmi megnyilvánulásokkal, lekezeltem a sebét, és később a szobámban végre kibőgtem magam. Jól esett nagyon.
Aztán vezettem az autóját, most először vezettem igazán Angliában, jól ment, elintéztünk dolgokat, és elkezdtünk beszélgetni, az utazásainkról, horoszkópjainkról, kaszinós élményeinkről, elmesélte, mikor, hogyan sérült a gerince, én meg meséltem a gyerekeimről.
Egyik tanító kezéből a másikéba, a lélek meg csak néz, és próbálja lekövetni a dolgokat...