Hajnalban erre a kérdésre ébredt: "Miért pont ezt az életet élem?" Egyszerre eltávolodott a történetétől, a személyiségétől, minden viszonylagos lett, nem értette, hogy került ide, mi vezetett idáig, de főleg, hogy miért? Miért pont ezt? Hogyan élhette bele magát ennyire mélyen, hogyan tudta elhinni, hogy neki pont ezeket kell tennie és éreznie és felépítenie?
Mindez egyszerre volt felszabadító és könnyű, hogy hiszen neki tulajdonképpen mindezt egyáltalán nem is kéne... és ezzel egyidőben vérfagyasztóan ijesztő is, mert mi lenne, ha most ő egyszerre élne ezzel a lehetőséggel, ezzel a meglátással, hogy neki mindezt tulajdonképpen egyáltalán nem is kell, hogy ebbe az egészbe csak ő élte bele magát, és ha most mindezt elengedné, egyszerűen abbahagyná a szokásos érzéseket, az aggodalmakat, a felelősségtudatot, a bűntudatokat, és az egészet, ahogy van, oda tenné, ahová, úgy tűnik, való - a semmibe, a soha nem is voltba -, akkor mégis mi lenne ezzel a megkezdett és már jócskán le is élt élettel, ez itt maradna félben, ezzel valamit mégis tenni kell, ezt nem lehet csak így itt hagyni, erre valamiféle kötelezettséget vállalt, hogy végigcsinálja, itt, ha ezt most félbe hagyja, akkor itt egy lyuk lesz...
Világos volt, hogy ezt most már végig kell csinálni. Az nem volt világos, hogy miért is, de hogy végig kell, az biztosnak látszott. Ez a karma vagy micsoda. Komolyan kell venni, még ha valójában ez az egész nincs is.
És az is világos volt, hogy ezt az élményét senkinek nem fogja tudni elmondani. Próbálgatta, hogyan lehetne mégis, például ilyen színházi szimbolikával, hogy mondjuk van egy színész-rendező, aki egyszercsak a darab közepén, amiben mondjuk a dajkát játssza, egyszercsak nem érti, hogy miért is nem mondjuk Júlia anyját játssza? Vagy bárki mást. És miért épp ebben a ruhában van, és miért épp ezt a mozdulatot teszi, amikor mindezt lehetne teljesen máshogy is, ez az egész kizárólag az ő döntésén múlt, hogy a sokezer lehetőség közül épp ehhez tette le a voksát, és most már a nézőket mégsem lehet cserben hagyni, ezt most már le kell játszani, de most hirtelen mégiscsak világos lett, hogy mindezt valójában egyáltalán nem kell, és lehet máshogy is, és abba is lehetne hagyni az egészet akár, félbe, és...