2017. 01. 07.

Itt vagyunk, nagyjából ennek a golfpályának a szomszédságában, egy négyszobás, 3 fürdőszobás, edzőszobás, körbeteraszos házban. Hát...
De nagyon megimádtam ezt a fiút, itt kezd számítani az is, hogy én ki vagyok, tehát hogy jobban áramlásban, egymásra hatásban vagyunk. 
Szeretek benne sokmindent: hogy nem adja fel és utazik, repülőt vezetni tanul, hogy beszél az érzéseiről, szeretem a mosolyát, az ízlését - az ipari alkatrészekből készült szobrokat az ablakban, a fotókat a falakon, az anarchista képekkel illusztrált naptárját -, a zugcigarettázását, ahogy minden szál előtt elmondja, hogy ő két éve leszokott...
Elég viharos a kapcsolat köztünk, naponta kétszer összezördülünk, mert baromi fontos a lebénultaknak a kontroll, úgyhogy instruál, de sokszor ellentétes, hátráltató dolgokat mond, akkor én fellázadok és visszabeszélek, egy idő után elhallgatunk, csend lesz, aztán pár perc múlva bocsánatot kér, és én is, és megköszönjük egymásnak az igyekezetet.
Egy vicces példa, amiben minden benne van, amin napok óta felröhögök, ha eszembe jut: Megbeszéltük, hogy vacsora után átviszem a barátjához. Evés közben elmesélte, hogy mi történt vele tíz éve, hogy törte nyakát egy autóbalesetben, este történt, egy nő vezetett, akinek nem lett baja, kiszállt a kocsiból és hazament anélkül, hogy mentőt hívott volna.
Na és miután fölelevenítettük ezt a történetet, szépen kisétáltunk a sötétben, fagyban a kocsihoz, hogy indulunk. Már indulás előtt kiborítottuk egymást, mert én még nem tudtam, mi hol van, mármint az ilyen dolgok, hogy ablakfűtés, rádióhalkítás, reflektor, kellett volna pár perc, hogy kiigazodjak, és leolvasszam az ablakot, ő meg ideges volt, hogy dugó lesz.
Nagy feszülten csak elindultunk, és az első útelágazásnál a kérdésemre, hogy Merre, azt bírta mondani mérgesen, hogy ahogy szokásos. (Akkor egy napja voltam itt, egyszer kivittük az előző gondozót az állomásra az egyik irányba, majd elmentünk a patikába a másik irányba.) Akkor már én is emelt hangon mondtam, hogy nem kell veszekedni, csak annyit mondjon, hogy left vagy rájt, és megálltam az úton, ami egy igencsak mellékút, hosszan belátni, és az égadta egy világon senki nem volt mögöttünk, és ő elkezdett kiabálni, hogy feltartom a forgalmat, balesetet fogok okozni, és nem megyünk sehová, menjünk vissza haza.
Aztán a ház előtt még a kocsiban ülve vagy tíz percet beszélgettünk, elmondtuk, hogy kiben milyen érzések voltak, és bocsánatot kértünk. Másnap meg szép nyugodtan elnavigált egy távolabbi város Tescojába, és rendben bevásároltunk. Megköszönte, hogy milyen jól csináltam, én meg az ő bizalmát.