2017. 01. 18.

A vizek annyira izgalmasak mindenhol! Ez pl. a Temze, ahol már nagyon kiszélesedik, nem messze innen a tengerbe ömlik. Tölcsértorkolattal! (Yesss!)
A negyedik kliensnél vagyok, London messzi külvárosában. Jól kommunikálunk, nyugodt, kedves, nyitott, értelmes. Nem kell naponta felmosni, ki tudom aludni magam. 
Itt már az első nap jól sikerült, a kényes dolgok is. Kezdem érezni a rutint a kezeimben, már ismerem a szavakat - lehet, hogy vissza kell vonnom, amit az első napok szükségszerű összezördüléseiről írtam...
Csak néha a szívem szakad meg, ahogy látom, hogyan épül le ez a helyes fiatalember egy pluszban kapott degeneratív betegség miatt, hogyan veszíti el a kezei erejét... Miközben ő magánál van, nincs tv a hálószobájában, nincs körbevéve informatikai kütyükkel, nyitva maradt az elméje. 
Jóképű. Volt felesége, aki néhány éve elvált tőle. Megérti.

Ezt utólag, most írtam - akkor még fájt:

Ez a fiú nem akarta, hogy visszamenjek hozzá. Volt egy balesetünk az egyik kakiltatáskor. Ő ezt "egyedül" intézte, szóval nem volt szükség ujjal való stimulációra. Egy irrigálóval beöntést kellett neki adni a wc-n ülve, az beindította nála a bélműködést. 
Egy ilyen alkalommal úgy érezte, egy nem volt elég, kérte, hogy mégegy adag vizet nyomjak bele. Csakhogy az első adag mégiscsak megtette a hatását, és a cső egyszercsak kirobbant belőle minden egyébbel együtt. Nekem akkorra már teljesen mindegy volt, hogy a székletet a gumikesztyűs ujjammal csalogatom-e ki vagy a földről mosom fel, de ő nagyon szégyellte magát, egyfolytában szabadkozott.
Előző este láttuk a tv-ben a Trainspottingot, abban van az az emlékezetes jelenet, amikor a srác egy buli után álmában a csaja ágyába kakil, majd másnap reggel a megértő anyós a lepedőt a kezéből kitépvén a fekáliát mindenfelé szétspricceli a konyhában. Hát próbáltam erre emlékeztetve elviccelni a dolgot, de ezúttal nem volt humorérzéke.
Sajnáltam, hogy nem találkoztunk többet, vele voltak igazi együtt töltött időink, nemcsak a gondozásban merültek ki a közös ügyek, hanem nevetve főztünk (mármint főztem az instrukciói alapján, de ez mégis "főztünk" volt), szavakat tanítgatott nekem, és büszkén mutatta, hogy a vetélkedő műsorok kérdéseire mindig előbb tudja a választ, mint a résztvevők...
Hát ennyit számított, hogy szégyenbe került, még ha nem is a saját hibájából, még ha nekem az semmit nem is jelentett.
Kedveltem ezt a fiút. Remélem, jól van.